Kis izelítő a téli Szigetközből

Egy csónakos bejáráson vettünk részt a Nováki csatornán, ahol a meder rehabilitációt tekintettük meg. A téli időszakban más arcát mutatja, mint egy nyáriban, és egy kis képzelő erő is kell hozzá, hogy a tavasszal kihajtó nádat és egyéb növényzetet oda képzeljük.
Ez egy másik arca a természetnek! (a munkavégzés itt egyébként jól sikerült, bár a part fákon keletkeztek olyan sérülések, amiket majd a természetnek kell helyre hoznia!

Munka

A munkahelyen sűrűsödnek a feladatok. Egyre több olyan feladat van, ami csak összeszorított fogakkal tudok elvégezni, mert semmi köze a szakmához. 59 éves létemre eléggé megértem a nyugdíjazásra, de a jelenlegi állás szerint még közel 6 évet kell dolgoznom, miközben azok a szerencsés volt osztálytársaim, akik nem törték magukat tovább tanulással, már régen élvezik a nyugdíjas létet.
Ebben is a vesztes oldalon vagyok, mint annyi másban!
De fel a fejjel, tovább, tovább.

Imahét

Rendszeresen el szoktunk menni ezekre az alkalmakra. Aki ide eljön, az megbecsüli, tiszteli a másik embert, a másik vallást. Jó az ismerős arcokat látni, a katolikus nénit, aki mindig fényképez, a másik hölgyet, aki kicsit hangosan mondja az ima szövegét, hogy hallatsszon, a nagy termetű nénit jóval alacsonyabb férjével. És jó új arcokat is felfedezni.
Szeretek rácsodálkozni a másik felekezetek templomaira, hallgatni és énekelni a szép énekeket. Ahol ki vannak téve a padra az énekes könyvek, szívesen bele lapozok. A lelkészek ilyenkor a szokottnál is jobban felkészülnek, és minden évben van olyan prédikáció, ami mély nyomokat hagy bennem. Az idén az a megállapítás, hogy Isten a barátunknak tekinthető, aki nem osztható és nem sajátítható ki. A lelkészek köre is változik lassan: van, aki sajnos, nem jöhet többé, de helyette újat tudunk megismerni.
A hideg téli estéket bearanyozzák ezek az áhitatok. Kár, hogy évente csak egyszer van ilyen!